Rob Becker zseniális művét, a Caveman-t már hatalmas, minden rekordot megdöntő sikerrel játszák hosszú évek óta a Broadway-en.
Magyarországon is, ha jól emlékszem, már több, mint öt éve játszák nagy sikerrel. Nálunk Szántó Erika rendezésében Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter felváltva játszák el az egyszemélyes darabot.
Én tegnap jutottam el odáig, hogy megnézzem (bár jópár éve volt már rá jegyem, csak akkor magánéleti körülmények miatt meghiúsult a színházlátogatás ☺︎ ).
Igaz, hogy kicsit nehezen indult a dolog, mert úgy tűnik, vasárnap koraeste a Centrál Színház (régi Vidám Színpad) környékén, az Operánál egyszerűen képtelenség parkolni. Így aztán vagy tíz perces késéssel értem a színházba és az előadás már elkezdődött.
Ezen az estén Kálloy Molnár Péter játszotta a főszerepet. Vagyis az egyetlen szerepet. És nagyon jó volt. Tulajdonképpen ez amolyan one-man-show, akár egy kicsit jobban megszerkesztett stan-up comedynak is értékelhetnénk, számtalan aktualitást és elszólást is beleszőtt a színész (akit egyébként én nagyon szeretek).
A darab lényegét tekintve a férfilét boncolgatása úgy, hogy a férfiakat és a nőket hasonlítja össze. És biztos, hogy nem létezik olyan ember, aki legalább néhányszor ne ismerne magára a sok-sok sztereotípia között. És néha kifejezetten elgondolkodtató dolgok is elhangzanak a színész szájából.
Nagyon jó, mindenkinek csak ajánlani tudom. Ráadásul nem is hosszú (szünettel együtt másfél óra), úgyhogy tökéletes vasárnap esti kikapcsolódás. Aki teheti, nézze meg!
2010.04.26.