Nagybácsi

Nagyon sok idő eltelt a legutolsó bejegyzésem óta. Hiába, nagyon elfoglalt vagyok. De most akkor megpróbálom pótolni az elmúlt időszakot.

Kezdem is a legfontosabbal.

Bár voltak rossz dolgok az életemben, de történt pár nagyon jó is. Mégis, a mai napig a legjobb dolog, ami történt, ami a legboldogabbá tett az az, hogy szeptember 26-án öcsém nagybácsivá tett, megszületett ugyanis Petike.

Vártam nagyon, hogy megszülessen, de nem is gondoltam volna, hogy ekkora örömet tud okozni nem csak a szülők és a nagyszülők számára, de számomra is. Az egyik legfelemelőbb pillanat volt, amikor még alig hat órás korában a kórházba beosontam, hogy sógornőmet ne zavarjam és meglestem a még kicsit piros, kicsit ráncos babát.

És amikor három nap múlva öcsém először a kezembe adta… hát arra nem is találok szavakat. Aki ezt még nem élte át, nem is érti meg, miről próbálok most beszélni.

Tudom, hogy most öcséméknek nagyon nehéz időszak következik, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sok boldogságot fog okozni a csöppség. És legszívesebben folyton ott lógnék náluk. Persze vissza kell fognom magam, valahol meg kell húznunk a határokat, mert mégis csak az ő kis családjuk ez, nem akarok annyira a nyakukra járni. De mindenképpen szeretnék Petike életének aktív résztvevője lenni, elkényeztetni és majd jól elrontani. 🙂

Akárhogy is, most nagyon nagy a boldogság.