Whitney Houston

Nem tudom, ki hogy van vele, de én meg szoktam gyászolni a nagy sztárokat, amikor meghalnak – legalábbis azokat, akiket szerettem, akiket hatással voltak rám az életem valamely szakaszában. Ha színészről, rendezőről van szó, megnézem a kedvenc filmemet tőle (esetleg többet), ha énekesről, akkor meghallgatok pár számot. Megint erre került sor.


Alig egy órája jelentették be, hogy a 90-es évek egyik legnagyobb amerikai énekesnője, Whitney Houston meghalt. 48 évesen. Önmagában ez is tragikus.

Még ismeretlen a halál oka, de szerintem senki sem lenne igazán meglepve azon, ha túladagolás lenne a halál oka. Köszönhetően egy rossz házasságnak, a zseniális énekesnő már több, mint egy évtizede alkohol és drog problémákkal küzdött. Széthullot, elvonóra ment, visszatért, majd megint széthullott. Ezt játszotta már évek óta a híradások szerint. Tragikus egy sors, függetlenül attól, hogy egyúttal milyen csillogás és milyen élet adatott meg Houston kisasszonynak.

Itthon akkor ismerhette meg őt a közönség – meg nyilván én is -, amikor a Több mint testőr című filmben Kevin Costner partnereként megjelenésével és a betétdalokkal teljesen elvarázsolta a közönséget. Az I will always love you című száma sokáig kategoriájában a kedvencem volt. Mégis, a szám, ami a legjobban megfogott, ami a mai napig megdobbantja a szívem, az az I have nothing.

Ezt a gyönyörű, romantikus dalt hallgatva kívánom, hogy Whitney Houston nyugodjon békében!

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close