Skyfall ★★★★★★★☆☆☆

Szerettem a James Bond filmeket mindig is. Ezért aztán vártam, hogy megnézzem az első film 50. évfordulójára készült Skyfall bemutatóját. Főleg, miután meghallottam Adele főcímdalát.

Nem csalódtam. Sőt, pontosan azt kaptam, amit vártam.
A 007-es filmek sosem a rettentő bonyolult történetükről voltak híresek, nem is a zseniális színészi alakításuk keltette fel az érdeklődést. Tulajdonképpen, ha az elmúlt 50 év James Bond-filmeket megnézzük, nagyjából mindegyik egy kaptafára készült.
1. Végy egy sármos főszereplőt, lehetőleg a kor egyik legnagyobb sármőrjét.
2. Végy egy (vagy kettő) bombanőt, aki a kor aktuális szépségideáljának megfelel.
3. Végy egy kevésbé jóképű, de karakteres főgonoszt.
4. Végy egy sztorit. Ne legyen bonyolult, a lényeg, hogy a főgonosz akarja elpusztítani a világot (vagy legalábbis valamelyik részét).
5. Legyen legalább egy jelenet egy kaszinóban/játékbarlangban.
6. Legyen legalább egy jelenet egy száguldó tömegközlekedési eszközön.
7. Végy egy jó autót (lehetőleg egy Aston Martint).
8. Mondasd ki a főhőssel legalább egyszer, hogy “Bond. James Bond.” és adj neki legalább egyszer egy vodka-martinit, rázva, nem keverve.
És lényegében meg is vagyunk.

Mondhatnánk, hogy basszus, 50 éve ebből meg lehet élni és folyamatos kasszasikereket lehet elérni? Igen. Mert látványos, mert könnyed, mert szórakoztató. Nem kell agyalni rajta, nem kell lerágnunk mind a tíz körmünket. Ráadásul Bond némi humorérzékkel is rendelkezett, így időnként vicces is. Ráadásul a szép nők, a gyönyörű helyek, a jó autók simán elviszik a sztorit.

Már ez a harmadik Bond-film Daniel Craig közreműködésével. És bár nem valami kimagasló színész szerintem, de — kövezzen meg bárki nyugodtan – szerint jó Bond. Nyers, kemény, megszerzi, amit akar. Nem szarozik. Nála egy jobb Bond volt szerintem, Sean Connery, a 007-est legelőször megszemélyesítő szinész.
A többi James Bond annyira nem nyerte el a tetszésemet. Roger Moore és Pierce Brosnan nekem túl sima volt, túlságosan is jómodorú. Timothy Dalton egészen egyszerűen nem hiteles, George Lazenby meg egy nyálas ficsúr. Persze ízlések és pofonok, de mint említettem, nálam Connery és Craig viszik a pálmát.
Hozzáteszem, már évek óta, konkrétan az 1995-ös Golden Eye óta a kedvenc szereplőm a filmekben Judi Dench, aki ráadásul ebben a filmben – vigyázz, spoiler veszély – kiemelt szerepet kap.

Egyébként még a Bond-filmek hozzávalói közül kimaradt a főcím.
Az általában repkedő női sziluettek ugyan nem sokban befolyásolják az összehatást, hiszen csak kis jóindulattal nevezhetnénk a film részének, de a főcímek a mai napig meghatározók. Melyik James Bond-rajongó nem emlékszik például a From Russia With Love című dalra vagy éppen Tina Turner Golden Eye-ára. Az sem véletlen egyébként – és ez a James Bond “franchise” erejét jelzi -, hogy a legtöbb főcímdal toplistás lett a zenei listákon.
Nos, a Skyfall főcímdala megint nagy durranás, viszont maga a főcím igen gyengécskére sikerült, de mindenképpen szakítás a korábbi hagyományokkal. Mint ahogy az is, hogy nincs benne a filmben (illetve átalakítva jelenik meg) az ominózus jelenet, hogy Bond besétál oldalról a pisztoly csöve alkotta körbe, lő, majd a képen lefolyik a vér. Nem mondom, hogy annyira hiányozna, de hozzá tartozik szerintem.

Lényeg a lényeg, ne várjunk többet a filmtől, mint egy James Bond filmtől várni érdemes. Csak nézzük meg és szórakozzunk. Nézzük meg egyszer. Aztán majd esetleg valamikor (a nem túl közeli jövőben) még egyszer.
Saját kis értékelésem a már megszokottak szerint:

Sztori: 6/10
Kivitelezés: 8/10
Látvány: 7/10
Színészek: 6/10
Zene: 7/10

Véleményem: 68% – könnyed vasárnap esti filmnézés
IMDB értékelés: 80%
Metacritic.com értékelés: 81%

2013.01.17.