Élete 86. évében elhunyt Bitskey Tibor, Jászai Mari-, Kossuth- és Bessenyei Ferenc-díjas színművész, a Nemzet Színésze. A legnagyobb magyar színészgeneráció tagjaként számos színházi- és filmszerepben nyújtott emlékezetes, maradandó alakítást. Szinkronhangját is ismerhetjük, olyan hollywoodi óriásoknak kölcsönzött magyar hangot, mint Sean Connery, Michael Cain, Kirk Douglas vagy éppen Gregory Peck. Az én korosztályom leginkább mégis a Vuk című film narrátoraként ismerte meg és emlékszik rá.
Kétségtelen, hogy a nemzeti színjátszás egyik óriása távozott. Az is biztos, hogy nem fognak annyira megemlékezni róla a közösségi színtereken, mint mondjuk a Fast and Furious filmek sztárjának, Paul Walkernek elhalálozásáról, vagy Magdi anyus szerepének kiírásáról a Barátok köztből. Sajnos ezt tudomásul kell venni, jelenleg egy furcsa kulturális korszakot élünk meg. Nem tudom, hogy értékválságnak vagy csak értékátalakulásnak vagyunk tanúi, de az egyértelmű, hogy napjainkban egy Éjjel-nappal Budapest vagy egy Való Világ X szintű műsorra (amely teljesen kikapcsolja az ember tudatát és leolvasztja az agyát), sokkal nagyobb a kereslet, mint egy drámai alkotásra – ha nem így lenne, nem ezzel lenne tele a kereskedelmi média.
Szóval meghalt a nemzet nagy színművésze. De számomra Tibor bácsi, az egyik legjobb barátom édesapja távozott el. Tegnap reggel fél kilenckor hunyta le végleg a szemét… és a híradók (tévé és rádió is) kilenc órakor már leközölték halálhírét. Azt gondolom, hogy ez nagyon durva. Főleg, hogy a halál tényét a család nem közölte a médiumokkal, tehát a kórház adta ki az információt ilyen hamar. Ráadásul az a számomra teljesen elfogadhatatlan helyzet alakult ki ezáltal, hogy a család nem tudta értesíteni a rokonokat még a híradások előtt. És itt nem csak a távoli rokonokról van szó, például Tibor bácsi öccse így a hírekből értesült bátyja haláláról. Ami egészen hihetetlen és felfoghatatlan. Önmagában egy testvér elvesztése észvesztő dolog lehet, de főleg így értesülni erről… nekem van egy öcsém és elképzelni sem akarom a szituációt.
Mindazonáltal egy nagyon érdekes kérdés is felmerül egy ilyen személy, mint Bitskey Tibor elhalálozásával és annak hírértékével kapcsolatosan. Egyik oldalról azt gondolom, hogy egy ekkora kaliberű nemzeti kincs, a Nemzet Színésze, a Magyar Érdemrend középkeresztjének birtokosa egy érték a nemzet számára. Így a vele kapcsolatos hírek kvázi közérdeknek számítanak. Ebből kiindulva a médiumok kutya kötelessége tájékoztatni róla a nemzetet. Másik oldalról viszont adott a család egyetemes joga a kegyeletre és arra, hogy ezt a jogot saját belátásuk szerint gyakorolják. Ezért aztán a „közérdek” és a kegyeleti jog összeütközik. Viszont számomra nem kérdés, hogy ebben a helyzetben, melyik oldalnak kell elsőbbséget élveznie. Természetes, hogy a média tájékoztasson arról, hogy szegényebbek lettünk Bitskey Tiborral, de ezt tegye a családdal együttműködve és a család szempontjait figyelembe véve. Persze, megy a médiumok között is a verseny, hogy egy adott hírről melyikük tud hamarabb anyagot gyűjteni és beszámolni, mégis azt gondolom, hogy valahol meg kell húzni a határt. Az pedig megint érdekes kérdéseket vet fel, hogy vajon a kórház részéről ki és miért adta ki a média részére a halálhírt a család engedélye nélkül.
Az egész helyzet komoly erkölcsi aggályokat vet fel, azonban mindez most háttérbe kerül. Most sokkal fontosabb, hogy a család békére leljen és túl tudjon lenni ezen a szomorú traumán. Mellettetek vagyok!
Nyugodjon békében, Tibor bácsi!
Sződy Ferenc 