Szeretek az érdekesebb nyaralásaimról útinaplót írni és azt megosztani a közösségi média “lakóival”. Nem azért, hogy azt lengessem meg mások előtt, hogy nekem mennyire nagyon jó. Nem azért, hogy irígységet keltsek azzal, hogy haha, én itt vagyok, ti meg nem. Véletlenül sem. Sokkal inkább azért, hogy megmutassam, milyen szép a világ, milyen remek helyekre lehet eljutni, hogy ötletet adjak, hogy motiváljak, hogy teremtsünk lehetőséget arra, hogy kilépjünk a négy fal közül és szétnézzünk, mi is van kívül. (Meg évek múlva nekem is nagyon jó ezeket visszaolvasni.)
Ezért, ha természetednél fogva mások örömének annyira nem tudsz örülni és csak irigykednél, szerintem ne is fáraszd magad azzal, hogy továbbolvasod ezt a posztot, mert csak felhúzod magad.
BEVEZETÉS
Még az év elején, egy nagyon jól sikerült közös szlovéniai kiruccanás után megbeszéltük egy baráti párral, hogy idén együtt nyaralunk. Már márciusban meg is volt a terv, le is foglaltuk a szállást: megyünk a horvátországi Makarskára. Külön érdekesség a dologban, hogy ez a pár tavaly is ott nyaralt, így némi helyismerettel is rendelkeztek, ami megkönnyítette a felkészülést a nyaralásra – én például most először meg sem néztem, hogy hova megyünk, pedig mindig fel szoktam készülni így a külföldi utakra. De erre most nem volt szükség.
0. NAP
Mivel a Makarska riviéra nem a szomszédban van (805 km Budapestről), ezért elhatároztuk, hogy lerövidítendő az egyhuzamban levezetett távot, Balatonon, a nyaralónkban megalszunk egyet, majd az utazás napján onnan indulunk. Ezzel nagyjából másfél órával tovább aludhattunk és nekem is több, mint 100 kilóméterrel kevesebbet kellett vezetnem.
Szóval az utazást megelőző napon én még dolgoztam, utána egy gyors fodrász, majd összeszedtük barátainkat és irány a Balaton. Este nyolc körül értünk oda, és első utunk a Hirschmann fagyizóba vezetett. Ha Zamárdi felsőn jártok és nyitottak vagytok a retró cuccokra, mindenképpen keressétek meg ezt a helyet. Ez a fagyizó pontosan úgy néz ki, mint ahogy az én gyerekkoromban kinézett. Régi, fémkeretes székek, régi asztalok a szőlőlugas alatt, nagy, rozsdamentes acél tartályokból kiszolgált fagyi. Amit kézzel készítenek az udvar másik végében. Régi családi vállalkozás és évtizedek óta hozzák a színvonalat. Én nagyon szeretem.
1. NAP
A tervekhez képest kicsit későn sikerült elindulnunk, talán már nyolc óra is volt mire sikerült betetriszezni a csomagjainkat a csomagtartóba és nekiindulni. Mivel szándékosan nem turnushoz (szombattól szombatig) igazítottuk a nyaralásunkat, hanem csütörtökön indultunk, így gyakorlatilag üres autópályán mentünk le a határig. Letenyére bementünk még, hogy az ottani MOL benzinkúton még “olcsó” magyar benzinnel feltöltsük a tankot (hiszen Horvátországban literenként közel 100 forinttal drágább az üzemanyag), majd visszarétve az autópályára, átkeltünk a határon. Nem akarok túlzásokba esni, de a határátlépés így nagyjából másfél percig tartott.
Kicsit szomorú csodálattal konstatáltam a tényt, hogy már a horvát határon átérve is azt tapasztalhatjuk, amit Ausztriába vagy Szlovéniába belépve: egyből látszik a tájon, hogy bizony ez már nem Magyarország.
A horvát autópályán ugyebár kapus rendszer működik, azaz átmész egy kapun, ott kapsz egy jegyet, majd az adott autópályaszakasz végén (vagy ha lejössz a pályáról), fizetsz. Makarskáig két fizetős szakasszal találkozunk. Először Zágráb környékén kell fizetni néhány kunát, majd Makarska előtt, ahol lejövünk a pályáról. Összesen nagyjából 295 kuna az útdíj a teljes horvát szakaszra. A zágrábi kapunál volt egy kis tömörülés – mint mindig -, majdnem három percet kellett sorban állnunk. (Nem győzöm hangsúlyozni: NE TURNUSVÁLTÁS NAPJÁN UTAZZ HORVÁTORSZÁGBA! Olyankor akár egy-másfél órát is állhatsz a zágrábi kapunál.)
Az utazás egyébként teljesen eseménytelen volt. Kényelmes, nyugodt, egyenletes tempóban tudtunk utazni az autópályán. Ami egyébként nagyon kellemes és változatos, hatalmas nagy kanyarokkal, rengeteg alagúttal és híddal. Aztán a pillanat, amikor az ember Zadar előtt átjön a hegyeken és megpillantja először a tengert, az teljességgel leírhatatlan. Aztán nagyon izgalmas az is, ahogy az autópályáról lekanyarodva az út a Biokovo hegybe vájt alagúton át érkezik meg a dalmát tengerpartra. Kifejezetten érdekes azért is, mert a Biokovo éppen elég magas ahhoz, hogy a két oldalán eltérő időjárás lehessen. A kicsit borongós autópályáról szikrázó napsütéses tengerpartra érkeztünk. Mindent együttvéve jó kis útunk volt.
Makarskára érvén az első felfedezésem az volt, hogy a város ismertsége, látogatottsága és ezáltal forgalma bőven túlnőtte az úthálózat adta lehetőségeket. Szép kis dugóban érkeztünk meg a városba, amin persze az sem segített, hogy a túrista-üzemmódba kapcsolt emberek a közlekedés általános és táblákkal, felfestésekkel jelzett szabályait meglehetősen kritikus hozzáállással kezelték.
Érdekes a szállás kérdése is Makarskán. Ugyanis alapvetően három lehetőség közül választhat, aki itt szeretne nyaralni:
- Tengerparti szállodába mész – ami nem olcsó
- A tengerparthoz közeli apartmant választasz – nem kell sokat gyalogolnod a partig, viszont elég forgalmas és zajos
- Csendesebb utcákban lévő apartmant foglalsz – viszont akkor sokat kell sétálnod a tengerig.
Barátaink a harmadik verziót választották, amivel tényleg csak az a probléma, hogy egy jó negyed óra sétára van a tenger. Odafelé. Visszafelé inkább 25 perc. Makarska ugyanis úgy néz ki, hogy van egy tengerparti rész, a strand, egy sétány, egy szállodasor, a város többi része pedig már a hegyoldalba épült. Nagyon pofás, nagyon szép, de amikor mondjuk négy utcányira van a szállásod a hegyen fölfelé… na, az szép kis kirándulás minden nap.
A mi szállásunk egyébként teljesen rendben volt. A szállásadó egy család volt, a férfi fogadott minket. Angolul és németül is mindent értett – és mindenre horvátul válaszolt. Ennek ellenére is működött a kommunikáció. Később a feleségével is találkoztunk, ő már beleszőtt a mondandójába angol és német szavakat is, de vele is teljesen jól el tudtunk beszélgetni.
Miután elfoglaltuk a szállásunkat, kipakoltunk és kicsit megpihentünk, megindultunk a strandra. Makarskán a strand egy kb. 3 kilóméter hosszú, nagyjából 10-12 méter széles kavicsos partszakasz. Dugig tömve emberrel. A tenger sós – minő meglepetés -, 26 fokos és kristálytiszta volt. A tengerpart mellett húzódó sétányon is kismillió ember kóricált, a sétány mellett pedig árusok sora található. A strandcuccokat, a bóvlikat, az ajándéktárgyakat kínáló árusok váltakoznak, megtörve a mintát néhány étteremmel, kávézóval és fagyizóval. Ha az ember nem figyel, könnyűszerrel el tud költeni sokezer kunát ott a parton. Fontos, hogy ha ilyen terveid vannak, legyen nálad készpénz. A parton található rengeteg automata brutális árfolyamon váltja neked a kunát (több, mint 50 Ft/kuna).
Amikor kistrandoltuk magunkat, elundultunk hazafelé, beugrottunk az egyik boltba, valamint a kb minden sarkon található pekara (pékség) egyikébe.
Az utazás és a délutáni strandolás miatt egy gyors vacsora után már el is dőltünk. (Megjegyzés: hozz elektromos grillezőt, nagyon kellemes a teraszon a frissen grillezett vacsit elfogyasztani.)
2. NAP
Megbeszéltük, hogy igyekszünk viszonylag korán lejutni a strandra. Ezt sikerrel abszolváltuk is, nekiindultunk a lejtős útnak. (Azt már előző este megállapítottuk, hogy kocsival nem fogunk lemenni a strandra, ugyanis eleve nem nagyon van parkolóhely, másrészt a parkolás 10 kuna/30 perc. Elég húzós.) Már negyed kilenc környékén lent voltunk a strandon. Ez két dolog miatt is szuper volt. Egyrészt láttuk, ahogy a Nap felkel. Ez kicsit túlzás, de láttuk azt, ahogy a napkorong átbukik a Biokovó felett. Másrészt pedig akkor még nagyon kevesen vannak a strandon. Ráadásul a reggeli tenger tükörsima és így egészen klassz fürdőélményben volt részünk. A snorkelingezés nagy divat mostanában, barátaink is hoztak maszkot és így meg tudtam én is nézni a tengerfeneket és a rengeteg halat, amik alattunk úszkáltak. Egyébként elmondható, hogy a tenger elég gyorsan mélyül. Nagyjából öt méterre a parttól már nyakig ér a víz és még egy lépéssel beljebb már mélyvízben úszunk. A meredek tengerfenék a parttól olyan 15-20 méterig tart, utána pedig a tengerfenék már egyenletesnek tűnik, lassan mélyül – de ott már legalább 8-10 méter mély lehet (már amennyire a snorkeling maszkban meg tudtam ítélni). Egyébként akkor elhatároztam, hogy veszek egy maszkot, csak kicsit sajnáltam rá a 300 kunát, amennyiért a strandon árulták (de volt, ahol 350 kunát kértek érte).
Nagyjából negyed 11-ig strandoltunk és amikor már jött a nagy tömeg és a nagy napsütés, akkor elindultunk visszafelé. Ezen a napon sem volt kellemesebb megmászni a hegyet vissza a szálláshoz, de amikor megérkeztünk, az legalább mindig elég jó élmény.
Miután lemostuk magunkról a sós vizet és egy kicsit pihentünk, kocsiba ültünk és elmentünk Makarska szélén található nagy Lidlbe bevásárolni. Ha tehetitek, érdemesebb a Lidlbe, a Kauflandba, meg az ilyen nagyobb üzletekbe menni vásárolni, ugyanis a Konzumok (azok a kis boltok) és a Tommy Market (ahol előző nap vásároltunk), nem olcsó helyek. A Lidlben jól bevásároltunk és utána visszamentünk a szállásra.
Délutánra sétálós programot terveztünk. Lementünk a strandra és végigsétáltunk rajta az egyik végétől a másikig, majd bementünk a belvárosba. A belváros a hajókikötőnél van. Vitorlások és jachtok tömege áll bent, illetve rengeteg kiránduló hajó is (az egyikre foglaltunk mi is helyet magunknak szállásadónkon keresztül). A belváros pedig igazi mediterrán óváros képét festi. Szép terek, szűk sikátorok, régi épületek. A rövid belvárosi kör után pedig kimentünk a hajókikötő melletti Sveti Petar félszigetre. Ugyanis a kis félsziget csücskében van egy világító torony, ahonnan remek kilátás nyílik az egész strandra és a tengerre. Ott vártuk meg a naplementét. Érdekes volt, hogy a naplementével a kövek közül rengeteg kis rákocska bújt elő és kezdte el lekajálni az algát a kövekről. Szerettem volna lefotózni őket, de sajnos már két méter távolság is sok volt nekik és visszabújtak a kövek közé.
Sötétedéskor elindultunk vissza a szállásra. Addigra megtelt a sétány, tele lettek az éttermek és beindult az éjszakai élet Makarskán.
3. NAP
A reggel ugyanúgy indult, mint az előző. Reggel viszonyleg korán lementünk a strandra és kellemes, nyugodt, zavartalan strandélményben volt részünk késő délelőttig, majd visszamentünk az apartmanba ebédelni és kicsit pihenni.
Délután négy körülre sikerült összeszednünk magunkat és úgy döntöttünk, hogy a zsúfolt makarskai strand helyett ezúttal elmegyünk kicsit délre és megnézzük, mi a helyzet arrafelé, kocsiba pattantunk. Makarska után az első település Tucepi. Az nem volt túl szimpatikus, ezért mentünk tovább. A következő városka Podgora volt. Lekanyarodtunk a hegy oldalában futó főútról és keskeny, meredek, kanyargós utcákon lementünk a partig. Közvetlenül a strand mellett találtunk egy parkolóhelyet, úgyhogy megálltunk. A pakolás itt sem olcsó, de pont fele annyi, mint Makarskán (itt 10 kuna óránként). Kisebb és keskenyebb a podgorai strand, mint a makarskai, de itt sem voltak kevesen. Helyet azért gyorsan találtunk. Ráadásul úgy, hogy a kocsitól kb 5 méterre, úgyhogy duplán kényelmes és megnyugtató volt ez így. Egy negyed óra múlva aztán észrevettük, hogy átbukott egy komolyabb felhő a Biokovó felett. A felhőt aztán villámlás és mennydörgés követett és a szél is feltámadt. Az emberek elkezdtek pakolni, de mi maradtunk és egyre nagyobb hullámok között fürödtünk. Láttuk, ahogy Makarska felett leszakadt az ég, de Podgorán még mindig nem volt semmi. A felhők és a dörgés elijesztette az emberek jórészét, így nagyon zavaratalanul tudtunk strandolni. Ráadásul ott, a strandon volt egy szikla is, ahonnan jó volt beugrálni a vízbe. Szóval nagy élmény volt. Szuperül éreztük magunkat és amikor kellőképpen kiáztunk, kitaláltuk, hogy nézzük meg itt is a sétálóutcát. Na, az minden képzeletünket felülmúlta. Gyönyörű kis városka, szépen felújítva, mesés sétánnyal. Igazi kis gyöngyszem. Magam részéről egészen beleszerettem. Imádatomat csak tovább fokozta, hogy nagyon finom óriáspalacsintát is ettünk ott.
Naplemente után tértünk vissza a szállásunkra, jó fáradtan. Vacsora után gyorsan ki is dőltünk.
4. NAP
Ezen a reggelen “ember megy … vadász … étel.” 😊A közeli Konzumba. Jót nevettünk azon, hogy a nyitás előtt egy perccel már volt egy kisebb sor a bolt előtt… csak férfiakból. Igen, ez ilyen nyaralásos dolog szerintem, otthon mindent a nők csinálnak, nyaraláskor pedig a férfiak.
Ettől eltekintve tökéletesen ugyanúgy indult a napunk, ahogy az előző kettő. Sőt, úgy terveztük, hogy a folytatás is ugyanaz lesz, mint amilyen előző nap volt. Ja, annyi eltéréssel, hogy vettem egy snorkeling maszkot végre, akciósan 200 kunáért. Ebéd és egy rövid szieszta után nekiindultunk, hogy elmegyünk Podgorára. Viszont ezúttal nem volt szerencsénk. Podgorán minden egyes parkolóhely foglalt volt. Nem túlzás. Még a strandtól távol is. Tettünk két kört, aztán feladtuk és mentünk tovább délre. A következő település Drasnice volt. Kis halászfalu, egysávos utcákkal, hajtűkanyarokkal. Igazi kihívás volt autózni abban a városkában. De parkolóhelyet nem taltunk. Viszont már távolról kinéztük, hogy a település lakott része után van egy strandszerű valami. Ezért amint kikeveredtünk a városból mentünk tovább. Egy domb tetején megláttuk, hogy van egy jó meredek lejáró a kinézett strandra, ráadásul találtunk egy parkolót is, ahol meg tudtunk állni, ingyen. Ez tulajdonképpen (legalábbis ránézésre) egy kőfejtésből hátramaradt terület lehetett, hegyes murvával borított partra hasonló burkolatú, meredek úton lehetett lejutni. Sehol egy árnyék, tűzött a nap, de alig néhány családdal találkoztunk. A tenger pedig szuperjó volt. Bár a talaj elég egyenletlen volt és hegyes szilákkal teli, de azért bírható volt. Laza hullámokon ringatóztunk, majd hat óra körül (pont, mint előző nap), megjelentek a felhők a Biokovo felett és a környékre ismét egy komoly vihar érkezett, záporesővel és villámokkal. Elég komoly eső zúdult a fejünkre, bőrig ázva értünk vissza a kocsihoz. Kitaláltuk, hogy nézzük meg Podgorát, hátha a vihar ma is elijesztette az embereket. Nem is kellett csalódnunk, szinte üres strand fogadott minket és az előző napi helyünkre be is tudtunk állni. Rövid fürdőzés, nagyjából háromnegyed óra után az eső oda is megérkezett. Ezt még ignoráltuk, végülis a tengerben voltunk, vizesebbek nem lehettünk. Aztán azonban megjöttek a villámok is oda és viszonylag közel csapkodtak bele a tengerbe, ezért úgy döntöttünk, nem kockáztatunk. Jól is tettük, mert elég komoly vihar csapott le Podgorára. Hazajöttünk, de különösebb hiányérzet nélkül, így is jót strandoltunk délután, ráadásul még kalandos is volt.
Este még egy Lidl-túrával zártuk a napot és korán feküldtünk, mert másnap már reggel fél 8-ra lent kellett lennünk a kikötőben.
5. NAP
Szállásadónk, Diana testvére a makarskai túrahajó, a Calypso egyik logisztikai tisztje, így Dianán keresztül foglaltunk erre a napra egy hajóutat. Azt mondták, hogy 8-kor indul a hajó, ezért lehetőleg fél 8-ra érjünk oda, hogy minél jobb helyet tudjunk foglalni magunknak. Hallgatva a tanácsra már háromnegyed 7-kor elindultunk a kikötő felé és negyed 8-ra már ott is voltunk, kis készpénzfelvétel és reggeli vásárlását követően beálltunk a sorba. Háromnegyed 8-ig senki nem foglalkozott velünk, igaz, akkor még csak mi voltunk ott, utána kezdtek érkezni az emberek. Így elsőként szálltunk fel a hajóra és foglaltunk le egy négy fős asztalt. A hajó maga nagyon elegáns, egy kétárbócos vitorlás, mindenhol faborítással. Az első szinten egy zárt, légkondícionált helyiséggel, a második szinten árnyékoló tető alatt faasztalokkal és fapadokkal, a harmadik szint pedig napozószint. Negyed kilenc magasságában már olyan szinten telt meg a hajó, hogy ahol ketten ültek, a párosan érkező embereket melléjük ültették. Bár pontos adatom nem volt (és nem is találtam neten sem), de szerintem olyan 100-150 ember lehetett a fedélzeten. Az utiterv egyébként az volt, hogy Makarska kikötőjéből elhajózunk Hvar szigetre, ott egy rövid séta után áthajózunk Brac szigetre, majd egy hosszabb pihenő után vissza Makarskára.
Nagyon kellemes volt az út Hvar szigetre. Két “utaskísérő” öt nyelven (horvát, angol, német, szlovén, olasz) köszöntötte az utazókat és elmondták az alapvető tudnivalókat. Tájékoztattak minket, hogy először a hvar szigeti Jelsába megyünk, ott lesz egy kis időnk megnézni a városkát, majd elmegyünk a Brac szigetre, Bolba, ahol a híres Zlatni Rat strandon tudunk időzni. Elmondták azt is, hogy a kikötések előtt minden infót megkapunk.
A közel két órás út Hvarra egyébként eseménytelenül zajlott, mindenki még kicsit kómás volt, az előző nap bulizó fiatalok pedig látványosan másnaposak (jópár ilyen volt a fedélzeten). Aztán, amikor Jelsa már látótávolságba került felvételről leadták az öt nyelven az információkat. Megtudtuk, hogy Hvar az Adria leghosszabb szigete, és az egyik legnapsütöttébb sziget (innen kapta a nevét, ugyanis az “otok Hvar” Napszigetet jelent. A sok napsütés miatt állítólag a sziget bora is legendás, de ezzel kapcsolatosan tapasztalataim nem voltak. A sziget központi települése Jelsa, amely egy halászfaluból nőtte ki magát (annyira nagyra azért nem nőtt). Elég régi épületei vannak, az egyik legrégebbi a XIV. században épülő (XVI. században újáépített és kibővített) Crkva Sveta Marija templom és erőd. Egyébként a hangulatos szűk utcácskákon és egy nagyon szép parkon kívül nem sok mindent tudok elmondani a városról. Kikötéstől számított 50 perc múlva már vissza is kellett szállnunk, a visszaérkezés időpontját többször is elmondták az öt nyelven, nehogy valaki elkéssen.
Mire visszaszálltunk a hajóra, már kész volt az ebéd. Háromféle fogásból lehetett választatni: grillezett csirke, grillezett hal és grillezett zöldségek. Azt, hogy ki mit kér enni, már a beszálláskor jelezni kellett. Az étel egyszerű volt, de finom. Mind a négyen halat kértünk, egy grillezett makréla mellé kaptunk káposztasalátát és kenyeret. Könnyű de laktató étel volt. Az ebéd érdekessége az volt, hogy a hajót sirályok kísérték végig, az utasok ugyanis dobálták ki a halfejeket és gerinceket, a madarak pedig még a levegőben elkapkodták azokat. Egy-két bátrabb sirály az emberek kinyújtott kezéből is kikapta a halat.
Közeledve Bolhoz megkaptuk a második állomásról is a szükséges információkat. Brac szigete a legnagyobb kiterjedésű dalmát sziget, egyúttal az Adria legmagasabb szigete is, hiszen a legmagasabb pontja 800 méter feletti. Érdekesség, hogy a sziget a mészkövéről híres, az itt bányászott mészköveket olyan helyeken használták fel, mint a spliti pápai palota, a washingtoni Fehér Ház, a bécsi parlament és nem utolsó sorban a budapesti Országház. Bol mellett egy kis kiálló szigetcsúcson található a Zlatni Rat (jelentése: arany köpeny), az Adria leghíresebb strandja. A strandra gyalogosan vagy vizitaxival (20 kuna / fő) lehet eljutni a kikötőből, ezért leszállás és egy gyors fagyizás után vizitaxiba szálltunk és elmentünk a strandra. A strand tényleg gyönyörű, hófehér kavicsokkal borított partszakasz egy félszigetecske mindkét oldalán. Ami látványértéket kicsit csökkenti az az, hogy kismillió ember zsúfolódik össze. Nem is tudom, hogy láttam-e már valaha ennyire túlzsúfolt strandot. A törölközők egymást érték, nulla privát szféra és a vízben is egymás hegyén-hátán tobzódtak az emberek. Szóval a strand szép volt, meg mindennél többet ért, hogy le tudtuk hűteni magunkat, de nem a legjobb élmény volt az utazás alatt, az biztos. Három és fél órás megálló végén délután négy órára kellett visszaérni a hajóhoz, ezért már háromkor elindultunk a strandról. Vissza is vizitaxiztunk, majd még a kikötőben tébláboltunk egy kicsit, mielőtt felszálltunk volna a Calypsora.
Ekkor, a távolban már láttuk, hogy nagy eső van Makarska felé, meg is kérdeztem, az utaskísérő srácot, hogy kapunk-e egy nagy esőt. Ő azt válaszolta, hogy nem, de nagyon bulizunk majd. Persze ezt nem vettük túl komolyan. Kifutottunk a kikötőből néhány perces késéssel, mert páran nem értek vissza a hajóra időben. Majd ahogy búcsút intettünk Bolnak, felhangosították a zenét a hajón. Modern dance zenét kezdtek el tolni. Aztán megjött az eső, ami ellen az árnyékoló tetők nem igazán védtek meg mindket, jól eláztunk. De ezt igazán senkit nem zavart, mert tényleg elkezdődött a buli. Egyre többen kezdtek el táncikálni a hajó fedélzetén, ráadásul az utaskísérők is folyamatosan buzdítottak mindenkit, hogy gyerünk, táncoljuk. A hangulatra rásegített az is, hogy hoztak egy kör helyi pálinkát mindenkinek, meg az is, hogy a mixer a bárból folyamatosan szódával locsolta az embereket. Az eső elállt, de a buli folytatódott, igazi classic dance party alakult ki, modernebb zenékkel, helyi slágerekkel, River of Babilonnal, Sing Hallelujah-val. Nagyon jól szórakoztunk, az emberek a padokon táncoltak, mi is jót táncoltunk, villámgyorsan eltelt a hazafelé vezető két és fél órás út.
Végül a Calypso, mint egy bulihajó kötött ki Makarska kikötőjében, a fedélzetén éneklő, táncoló, csápoló emberekkel. Hab a tortán, hogy láttunk delfineket. Idén nyáron lehetett olvasni róla, hogy a delfinek visszatértek az Adriára, de még nincsenek jelen nagy számban. Nagyon szerettük volna, ha látunk delfineket és a hazaúton kétszer is kiszúrtunk két delfint. Mindent együttvéve azt gondolom, teljesen megérte a fejenként 250 kuna, amibe ez a hajós út került.
Még előző nap elhatároztuk, hogy a hajóút után hazamegyünk, összeszejük magunkat és az estét Podgorán töltjük. Persze akkor még nem számítottunk arra, hogy ilyen buli lesz a hajón hazafelé és így elfáradunk a táncikálásban és a csápolásban. És akkor a kikötés után még ugye vissza kellett jutnunk az apartmanba is. Ráadásul mindannyian kicsit meg is égtünk a napon. Ennek ellenére erőt vettünk magunkon és este nyolc felé kocsiba vágtuk magunkat és elindultunk. Podgorán a már szokásos helyünkön leparkoltunk és bementünk a sétányra. Ettünk egy sültkrumplit és egy óriáspalacsintát, majd végigmentünk a tengerpart mellett a sétányon, de nagyjából ennyire maradt erőnk. Eredetileg azt terveztük, hogy majd keresünk egy helyet, ahova leülünk és koktélozunk, de ezt a tervet egyhangúan elvetettük. Szóval egy kis kaja és sétálás után visszatértünk az apartmanunkba és eltettük magunkat holnapra.
6. NAP
Ez a nap számomra nem volt a legsikeresebb. Már előző nap, a hajótól hazafelé éreztem, hogy valami nem jó a derekammal és ez az éjszaka során csak rosszabb lett. Reggel már az ágyból is alig tudtam kikelni, ezért úgy döntöttem, ezt a napot kihagyom.
A többiek persze megcsinálták a szokásos reggeli-délelőtti programot, fürdés a tengerben, evés, pihi, de én nem tartottam ezúttal velük, maradtam az apartman hűvösében.
Délutánra azért egy kicsit összeszedtem magam és a kikötőnél találkoztunk a többiekkel. A terv az volt, hogy elmegyünk a halpiacra és veszünk kagylót, amit én aztán megcsinálok (a spaghetti alle vongole az egyik kedvencem és még sok-sok évvel ezelőtt Rómában megtanultam, hogyan kell jól elkészíteni – nem nagy történet amúgy). Mikor találkoztunk, akkor konstatáltuk, hogy a halpiac reggel 7-től délután 1-ig tart csak nyitva, így főzőcskézős terveink kútba estek. Helyette inkább kerestünk egy éttermet. A főtérről nyíló egyik kis sikátor végén található a híres Riva étterem, viszont az nem teljesen az az árkategória, amit mi optimálisnak tartottunk volna, így tovább mentünk és beültünk a Konoba Decima nevű étterembe az egyik kis téren. Attól eltekintve, hogy egy örökkévalóságig tartott, hogy a pincér odajöjjön hozzánk és felvegye a rendelésünket, nagyon rendben volt a hely. Én kagylót ettem, a többiek halat, tintahalat, valamint egy paradicsomos-tengergyümölcsés spagettit. Meg voltunk elégedve az étellel, tudom ajánlani a helyet. Ráadásul innivalóval (és jattal) együtt összesen 330 kunát fizettünk négyen, ami egyáltalán nem katasztrófa.
Vacsora után végigsétáltunk még a dugig tömött sétányon és visszamsztunk az apartmanhoz.
7. NAP
Az utolsó teljes napunk volt Makarskán. Ettől függetlenül a szokásos délelőtti programot megint kihagyni kényszerültem, ami elég bosszantó volt. A többiek az eddigi rendszer szerint reggel a makarskai strandon indították a napot a tükörsíma tengerben lubickolva, a 10-ig, fél 11-ig kevéssé zsúfolt strandon pihengetve.
Délután aztán megint összeszedtem magam és előzetes terveinkhez híven még egyszer meglátogattuk Podgorát és annak szép strandját. Fél öt körül értünk oda és megint volt parkolóhelyünk közvetlenül a strand mellett. Még viccesebbé tette a dolgot, hogy előttünk az a két magyar család parkolt, akik szombaton abba az apartmanházba érkeztek, ahol mi is laktunk, és akiknek mi ajánlottuk a podgorai strandot. Mivel gyönyör volt az idő, nagyjából fél hatig elég zsúfolt volt a tengerpart, utána viszont elkezdtek elszállingózni az emberek. Mondjuk magam részéről engem egyáltalán nem érdekelt a zsúfolt strand, ugyanis vagy egy órán át snorkelingeztem a mélyvízben. Alig 10 méterre a strandtól, találtunk a mélyben egy hatalmas sziklát, ami körül rengeteg kis hal úszkált. Élvezetes volt, mindenkinek ajánlom a snorkelingezést. Az élményt (de legalábbis az emlékek maradandóságát) tovább tudja fokozni, ha az ember valamilyen action cammel búvárkodik, sajnos ez most nekünk kimaradt, de legközelebb biztos, hogy be fogok szerezni valamilyen vízhatlan kamerát.
A strandolás után még bementünk a podgorai sétányra, szuvenírt gyűjteni, óriáspalacsintát enni és naplementét fotózni. Tökéletes este volt. Fél kilenc körül indultunk haza Podgorából, és már a másnapi hazaútra készülvén még egy rövid kitérőt tettünk a Lidlbe is.
8. NAP
Elérkezett nyaralásunk utolsó napja is. Megbeszéltük Dianával, a szállásadónkkal, hogy a két apartman közül csak az egyiket kell 10-ig elhagynunk, a másikban maradhatunk tovább is. Ez így nagyon jó volt, mert reggel még belefért egy fürdés. Már előző este összepakoltuk a csomagjaink nagyrészét és csak az maradt hátra, amit az utolsó nap használtunk még. Ennek ellenére is jó korán keltünk, hogy rendbe tegyük az apartmant és fél nyolckor el tudjunk indulni a tengerpartra. Amikor leértünk, a strandon alig lézengett egy-két ember, így fantasztikusan jót búvárkodtam az utolsó napon. Vagy egy órát volt a fejem a víz alatt és közben 14 különböző halfajt számoltam meg. Tényleg nagy kár, hogy nem volt nálam vízhatlan kamera. Nagyjából negyed 10-ig standoltunk, utána még elköltöttük az utolsó kunáinkat a szuvenír boltokban, majd visszamentünk az apartmanba. Zuhany, átöltözés, tetriszezés (hogy a csomagok beférjenek a csomagtartóba) és indultunk.
A hazaút horvátországi szakasza meglehetősen eseménytelen volt, bár néhány megállapítást azért sikerült levonnom. Például, hogy a lengyelek, amikor nyaralnak, az autópályán elmebetegként viselkednek. Volt pár igen karcos szituációnk sávváltó lengyeleknek köszönhetően. A másik felfedezés: hogy nem értem az embereket. Kicsit elkeseredve tapasztaltuk, hogy Zágrábhoz közeledve egyre sűrűbb lett a forgalom és több helyen is ki volt írva az információs táblákon, hogy 2 km hosszú sor várható a kapuknál. Amikor elérkeztünk a Zágráb előtti kapukhoz, kisoroltunk a külső sávokba, ugyanis az ENC-vel, bankkártyával és valamilyen Smart Carddal fizetőknek arra kell menniük, a készpénzesek maradnak a belső sávban. Nos, nem tartott 3 percig sem, hogy átérjünk a fizető kapun. Tovább haladtunk és döbbenten tapasztaltuk, hogy a készpénzes sorok kilómétereken keresztül kígyózik. Nem értem… miért nem fizetnek kártyával? Még el akarják költeni az utolsó kunákat is, hogy ne bukjanak 500 forintot a visszaváltásnál? Teljesen érthetetlen számomra. Viszont ez így jó volt nekünk. Tanulság: ne akarj készpénzben fizetni a kapuknál! Hasonló tempóban jöttünk át a másik két kapun is és végül eljutottunk a határhoz. A határnál aztán tanakotunk, hogy elmenjünk-e Letenye felé a kis határra, vagy maradjunk a pályán. Utóbbit választottuk – ami a nyaralás első rossz döntésének bizonyult. Katasztrófa itt sem volt ugyan, de majdnem fél óráig tartott átjönni a határon, ráadásul a kocsival is valami baj lett, mert az egy helyben ácsorgástól felforrt a hűtővíz (Ennek mondjuk nyilván semmi köze a határhoz).
Magyar területre érve aztán vége volt az eseménytelenségnek. A több, mint 800 km-es út utolsó egynegyede kifejezetten stresszes volt. Nem tudom eldönteni, hogy itt az emberek ennyire nem tudnak vezetni autópályán, vagy szimplán csak ennyire leszarják, hogy mi van körülöttük, de borzalom, ami az M7-esen és aztán Budapesten volt…
Végül aztán egy rövid balatoni kitérőt követően (szüleim és unokaöcséim ott nyaraltak éppen) hazaértünk Budapestre és véget ért horvátországi nyaralásunk. Nagyon szuper élményekkel tértünk haza, szerintem mindannyian nagyon jól éeztük magunkat ebben az egy hétben.
(A posztban feltüntetett képeket én készítettem egy iPhone 8 készülékkel. A képek silány minősége annak köszönhető, hogy egykorábbi bogomból hoztam át őket.)
Sződy Ferenc 