Érdekes hatása van a COVID-19 járvány körül kialakult őrületnek. Egyrészről, a kijárási korlátozások következtében sokak számára teljesen beszűkül a világ. Otthon vannak a négy fal között és csak a létfontosságú esetekben hagyják el otthonukat. Legalábbis az ajánlás szerint. Főleg a veszélyeztetett korúakra vonatkozna ez a felvetés, de a tapasztalataim szerint az ő esetükben – persze tisztelet a kivételnek – a feltételes mód abszolút indokolt. Az iskolásokról pedig ne is beszéljünk. Ha a fiatalkori magamból indulok ki, akkor brutál mozgás- és szociális igénnyel „megáldott” emberkék kerülnek négy fal közé.
Én ugyan változatlanul járok dolgozni, de a napjaim abból állnak, hogy reggel felkelek, elmegyek dolgozni, majd hazamegyek. Némiképp ingerszegény ez így és úgy érzem, beszűkült rendesen a világom.
Ugyanakkor a szükség olyan megoldásokat eredményezett, amelyre korábban nem volt példa – legalábbis nem tömeges jelenségként. Az online kommunikáció olyan szerephez jutott a mindennapokban, mint korábban még soha. Az emberek online beszélgetnek, online tartanak családi, baráti összejöveteleket. Online tanítanak, online tanulnak, online tartanak edzéseket és online edzenek. A különböző csoportok gombaszám szaporodnak és olyan online közösségek jönnek létre, amilyenekre a veszélyhelyzet előtt még csak kilátás sem volt. Azok is, akik korábban az online térben annyira nem mozogtak otthonosan, most olyan dolgokat tanultak, amiket ő maguk sem gondoltak volna és olyan lehetőségekkel szembesültek, amikről nem is álmodtak volna. Eltűntek a távolságok, a városhatárok, országhatárok, a kontinensek közötti távolságok megszűntek. Anyósom például táncesteken vesz részt (a nappalijából) és külföldi ismerősöket szerzett. Egy barátom anyukája egy honolului hagyományőrző csoport révén hula táncórákra „jár” a nyolcadik kerületből. Mások Danica Patrick (amerikai autóversenyző) erőnléti edzéseit látogatják, megint mások Natalie Portmantől tanulják a színészet alapjait. De ismerőseim közül több fitness edző is nagycsoportos edzéseket tart online, akár 20-25 fő részvételével.
Szóval ki sem kell mozdulnunk a szobánk biztonságából és gyakorlatilag, ha úgy akarjuk, majdnem teljes életet tudunk élni a képernyő előtt. Tudunk dolgozni (már ha olyan a munkánk, ami lehetővé teszi a home office-t – az enyém mondjuk pont nem olyan), tudunk sörözni a barátainkkal, időt tudunk együtt tölteni a családunkkal, tudunk tanulni, tudunk edzeni. Ha nem vesszük figyelembe azt, hogy az ember alapvető szükségletei közé tartozik az érintéses kapcsolat, akkor mondhatnánk, hogy a járvány során megtapasztalhattuk, hogy kb. minden adott a négy fal között is.
Számomra az a legnagyobb kérdés, hogy vajon ezekből a szokásokból (vagy kísérletekből) mennyi marad majd meg azután, hogy eltörlik a kijárási korlátozást és lefújják a járványveszélyt.
Sződy Ferenc 