20 nap telt el azóta, hogy elkezdtem virtuális utamat végig a Route 66-en. Az eredeti vállalás szerint 259 nap alatt kell megtennem a 3.669,8 km-es távot, ami átlagosan napi 14,2 kilométeres távolságot jelent. Mint arról a bevezető posztomban már említést tettem, a megtett kilométerbe nagyjából minden beleszámít. Én okosórát használok (de már a legtöbb okos telefon is alkalmas rá), így a „holtidőben” megtett minden egyes lépésem hozzáadódik a megtett távolsághoz.
20 nap után elmondhatom, hogy jobban állok, mint ahogy azt eredetileg terveztem. 387,5 km-t tettem meg eddig, ami a teljes táv kb. 11%-a, mindezt a vállalt idő 8%-a alatt.

Megtehetném, hogy most hátradőlök, de inkább próbálok az ollót a megtett távolság és az eltelt idő között tovább nyitni.
Ahogy a térképen is látszik, lassan elérem az Illinois és Missouri állam határán fekvő St. Louis-t, így illinois-i túraszakaszom hamarosan véget fog érni.

Ezért aztán itt az ideje, hogy megismerkedjünk kicsit Illinois állammal.
Illinois az Egyesület Államok 21. állama. Közigazgatási határait helyenként természetes képződmények alkotják, de északi határát és keleti határának egy részét vonalzóval húzták meg. Nyugaton a Mississippi folyó határolja, dél-keleti felén a Wabash folyó, Délről a Mississippi és az Ohio folyók találkozása adja a határvonalat. Az állam észak-keleti határa gyakorlatilag Chicago és agglomerációja, mely a Michigan-tó partján fekszik.
Több, mint 12 és fél millió lakosával az USA hatodik legnépesebb államának számít, és durva, hogy a teljes lakosság 65%-a (azaz több, mint 8 millióan) Chicagoban laknak. Gazdasági szempontból is az USA élvonalába tartozik Illinois, a GDP termelés tekintetében az ötödik leghatékonyabb állam.
Hiába Chicago messze a legnagyobb város az államban, Illinois fővárosa Springfield (persze, ez az USÁban közel sem példa nélküli jelenség – az első példa, ami eszembe jut, az Texas, ahol nem Dallas vagy Houston megapoliszok egyike a főváros, hanem a jóval kisebb Austin). Érdekesség, hogy bár az Egyesült Államok gyerekkorában két elnököt is adott az államszövetségnek (nem is akárkiket: Abraham Lincoln és Ulysses S. Grant is innen érkezett), azonban a következő illinois-i érdekeltségű elnök Barack Obama volt. (A teljes történeti hűséghez hozzátartozik, hogy politikailag Kaliforniából eredeztetett Ronald Reagen is Illinois-ban született.)
Az állam területét francia gyarmatosítók fedezték fel először és az első állandó településeket is a franciák hozták létre. Illinois franciásan csengő neve is annak köszönhető – a nyelvtörténészek szerint –, hogy a gyarmatosítók ezt a nevet használták az ott élő indián őslakosokra. A XVIII. században az állam először Új Franciaország része lett, majd La Louisiane részét képezte. Franciaország és Anglia között dúló hétéves háború lezárásaként 1763-ban brit fennhatóság alá került, és a francia lakosság jelentős része elvándorolt Missouriba (elsősorban St. Louis-ba és Ste. Genevieve-be), hogy elkerüljék az angolok uralmát. Az 1780-as években került Illinois a szövetségi kormányzás hatásköre alá.

Gazdasági szempontból – már ami az egy főre jutó GDP-t illeti – Illinois állam elég erősnek számít. Összehasonlításképpen megnéztem a 2018-as GDP per capita adatokat. Illinois-ban az egy főre jutó GDP mértéke nagyjából 70.000 USD. Németországban ez az adat 47.800 USD környékén, Magyarországon pedig 16.200 USD környékén jár. Számos, világszinten is top márkának számító cég központja a chicago-i agglomeráció, olyan cégekről van szó, mint az Allstate, a Boeing, a Caterpillar, a Kraft Heinz, a McDonald’s, a Motorola vagy a United Airlines. Emellett államon belüli központtal rendelkezik a szintén „Fortune 500”-as State Farm és a John Deer. De összesen 36 darab „Fortune 500”-as cég található az államban, amivel negyedikek az USÁban. Ipari szempontból a szén- és a kőolaj-biznisz a legjelentősebb az államban, de hatalmas tért nyer a megújuló energia hasznosítása is. Jelenleg Illinois az egyik legjelentősebb energiatermelő és –exportáló állam az USÁban.
A mezőgazdaságban a térség kiemelkedő, az Egyesült Államokban második helyen állnak a kukorica- és szójabab termesztés témakörében, de jelentős a sertés és marhatenyésztés is, így a hús- és tejipar is említésre méltó.
A környezet is szép, európai szemmel is értékelhető, erdős, hegyes területek találhatók az államban. 28 védett táj van az államban, köztük a legnagyobb a Shawnee Nemzeti Erdő, de jelentős a Mark Twain tájvédelmi körzet is.

És persze, a sportról sem szabad megfeledkezni, ha már Illinois-ról (és Chicago-ról) beszélünk. Minden major sportágban képviseli magát az állam legalább egy csapattal és számos nagy sikernek örvendhettek a rajnogók az évek során. Baseballban ott a White Sox és a Cubs, kosárlabdában a Bulls, amerikai footballban a Bears, jégkorongban a Blackhawks, labdarúgásban a Fire, lacrosse-ben a Machine (és bár jelenleg nem aktív, a Shamrox).

Szóval ezen az érdekes államon keresztül vezet utam jelenleg.
Bár még az út egytizedénél járok csak, de szépen haladgatok előre. Mondjuk, ez a térképen nem igazán látszik.
