A remek hétvégi időben kitaláltuk, hogy elég a tespedésből, a bezártságból és a punnyadásból, kerékpárra pattanunk és megtámadjuk Vácot. Kemény vállalásnak ígérkezett, főleg, hogy nagyobb távolságot azért régen tekertünk már le. Aztán a tervek is változtak, szüleim szóltak, hogy beüzemelték a kerti medencét és mehetnénk – persze a kötelező social distancig mellett – csobbanni egyet. A lehetőség rögtön felülírta a korábbi terveket és mivel a távolság is nagyjából ugyanaz volt (Újpest-Rákoscsaba: kb. 24 km, Újpest-Vác: kb. 27 km), úgy döntöttünk, inkább a medencézés mellett maradunk.
Nagyon kellemes, kényelmes tempóban haladtunk, a legtöbb helyen elkerülve a forgalmasabb utakat, át Újpesten és Újpalotán, míg megérkeztünk a Szilas-patakhoz. Néhány éve a patak mentén nagyon szép és jó minőségű kerékpárutat építettek ki. A jó időnek köszönhetően persze nem kevesen jártak arra, kerülgettük bőven az embereket. A kerékpárút egyébként össze van már kötve a XVII. kerülettel, a Naplás-tó (mint megtudtam, a hivatalos neve: Szilas-pataki Víztározó) melletti bicikliúttal. Na, ott is rengeteg ember volt. Nem tudom, pontosan milyen hosszú a tó, de a parton összesen 153 embert számoltam, ahogy elhaladtunk. Hashtag kijárási korlátozás.
A Naplás-tavat követően jött az utunk legkeményebb része, ahogy megmásztuk a Naplás úton a hegyet. Ráadásul olyan challenge-ben voltam, hogy lenyomom az egész távot úgy, hogy nem váltok sebességet, hegynek föl, völgybe le, ugyanazon a fokozaton tekerem végig (22/24). Kemény volt felfelé. Égtek a combjaim rendesen. A hegymenet jutalma azonban a völgymenet volt, kellemes volt leszáguldani a Ferihegyi úton.
Szüleimnél egy ebéd és egy kis medencézés után – közben természetesen odafigyeltünk a megfelelő távolságtartásra – indultunk haza. Bár megmászni ismét a hegyet, elég kemény volt, viszont onnantól kezdve kifejezetten kellemes és kényelmes utunk volt, bár a Szilas menti bicikliúton most is kismillióan voltak, nem győztük kerülgetni az embereket. Érdekes egyébként, hogy közel fél órával gyorsabban megtettük hazafelé ugyanazt az utat. Persze igaz, hogy míg Rákoskeresztúr felé szinte végig felfelé haladtunk, addig – értelemszerűen – hazafelé végig lefelé.
Itthon pedig egy jól megérdemelt bodzás-lime-os ciderrel öblítettem le az utat.
Sződy Ferenc 