Assassin’s Creed: Odyssey

★★★★★★★★☆☆

Az AC sorozat a kedvenc videojátékom a legelső kiadott epizód óta. Minden megjelent részével játszottam, a könyvek közül is a nagyját elolvastam, egészen egyszerűen rajongom a játékokat. Főleg, hogy a legelső rész annyival jobb és szebb volt, mint korábban bármi, ami elém került, hogy rögtön megvett kilóra. Nem is tudom igazán, hogy melyik volt a kedvenc részem. Az biztos, hogy Ezio történetét nagyon szerettem és a reneszánszkori Toszkána nagyon megragadott (amikor ténylegesen Toszkánában jártam, kifejezetten kerestem azokat a helyeket, amelyeket Ezioval is bejártam a játékban). Szóval az Assassin’s Creed II biztosan ott van a kedvenceim között. Emellett az amerikai függetlenségi háborúba és az őslakosok életében kalaúzoló AC III-at is nagyon szerettem, de a Karib-tenger kalózaira emlékeztető Black Flagben is sok-sok órát hagytam.

Alapvetően nagyon tetszik, hogy bár a történetek fiktívek, a készítők azért odafigyeltek arra, hogy a történelmi ismeretek kellő valós keretet biztosítsanak a sztorinak. Nagyon élvezem, hogy újra és újra szembetalálkozom olyan jelenetekkel, részekkel a játékokban, amelyek a történelmi tanulmányaiból ismerősek. A gimnáziumi éveim alatt a kedvenc történelmi időszakom az ókor volt, leginkább Hellas és a Római birodalom fogott meg. Éppen ezért felettébb nagy izgalommal töltött el, amikor bemutatták a sorozat legújabb tagját, az Assassin’s Creed: Odyssey-t. Ennek ellenére elég sokáig tartott, mire hozzáláttam, konkrétan idén március végén fogtam neki Alexios történetének.
Ráadásul elég hamar majdnem fel is adtam, ugyanis volt egy csatajelenet, amit képtelen voltam abszolválni. Hatodik nekifutás után sem sikerült (tudom, nem vagyok nagy gamer), ezért vagy egy hónapra félre is tettem a játékot. Sőt, majdnem le is töröltem a konzolomról, mert nem volt elég hely rajta, végül inkább vettem egy külső meghajtót és megint belefogtam a játékba. Sikerült a küldetés és onnantól kezdve nem volt megállás.
Ezerrel dolgozom a fő- és mellékküldetéseken, és haladok szépen előre a történetben. Élvezem minden percét, a grafikát (persze nem egy, nem kettő buggal találkoztam már), a hangokat, a hangulatot, a párbeszédeket, mindent. Mondjuk kifejezetten Odüsszeia jellegű a történet, mert ténylegesen ahogy azt érezné az ember, hogy közeledik a célhoz, kiderül, hogy egyre távolabb van még attól. Viszont a fő cselekmény mellett van két komoly szál is (Mercenary és a Cult of Kosmos), ami folyamatosan ellát újabb és újabb tennivalóval, így nem érzem azt, amit korábban a Red Dead Redemption 2 sztori módjánál, hogy csak nyújtják és nyújtják a történetet teljesen feleslegesen.

Egyébként, mint az összes Assassin’s Creed címnek, az Odyssey-nek is nagyon szépen kidolgozták a sztoriját. Belegyúrták nagyjából a teljes ókori görög mondavilágot, viszont mindezt úgy, hogy nem egy óriási katyvaszt kaptunk, hanem nagyjából egésszé állt össze a történet. Persze nyilván rengeteg helyen eltér az eredeti mitológiától a cselekmény és olyan mitikus és történelmi személyeket hoz össze, akik várhatóan sosem találkoztak – sőt, sokszor nem is ugyanakkor éltek – ennek ellenére is elég koherens egészt alkot a történet. Mint említettem, nekem az ókori Hellas történelmi és irodalmi tanulmányaim során is nagy kedvenc korszakom volt, így nagyon élvezem az Odyssey cselekményét.

Ami pedig mindenképpen kiemelendő, hogy míg a korábbi (főleg a kezdeti) AC címekben főleg egy szálon fut a cselekmény, az Odyssey-ben hét komolyabb szálat is fel tudunk fedezni, ami bár eléggé össze van fonódva, hol találkozik, hol kicsit elválik egymástól.

Innentől kezdve spoiler alert, aki szeretné végigjátszani és végigizgulni a játékot, ne olvassa tovább!
(Ki kell emelnem, hogy a játékot végig lehet játszani férfi és női főhősként. Én a férfi főhőssel játszottam végig, így azt írom le, de úgy tudom, egészen ugyanez a történet nőként végigjátszva is.)
A játék cselekménye Kephallonia szigetén kezdődik. Ott él Alexios, egy elég ügyes és a környéken ismert zsoldos (misthios). Menet közben, teljesítve a küldetések és feladatok sorát összeáll a kép, hogy mi történt vele gyerekkorában. Alexios története Lakóniában kezdődik, egészen pontosan Spártában. Egy idilli család képét festik le elénk, ahol apa, anya, és két kisgyerek, egy fiú, Alexios és egy lány, Kassandra nevelkedik. Egy baljós estén Kassandrát a jósnők jóslatai alapján le akarják dobni a Taigetoszról, de Alexios nem engedi és megöli az egyik elöljárót. Ezért Spárta törvényei szerint hallállal kell büntetni. Az ítéletet apja, a tábornok hajtja végre és ledobja Alexios-t a Taigetosz pereméről. Myrrine, a gyermekek anyja Kassandrával együtt elmenekül. Alexios túléli a zuhanást és egyetlen vagyonával, az édesanyjától kapott törött lándzsával nekivág az életnek. A lándzsáról később kiderül, hogy Leonidász király lándzsája volt, ugyanis Myrrine Leonidász lánya – így Alexios a legendás spártai király unokája. A gyermekként bolyongó Alexios-t megához veszi és Kephallonia szigetére viszi Marcos, az egyébként jólelkű, de teljesen megbízhatatlan és némiképp ingatag erkölcsi iránytűvel rendelkező gazdag ember. Köszönhetően elsősorban Marcos üzelmeinek, sorra élnek át veszélyes és kalandos pillanatokat és Alexios-ból egy kiváló harcos válik.
Ekkor csatlakozunk be Alexios életébe. Marcos éppen rossz emberektől hitelezett, így életét és a szőlőbirtokát veszély fenyegeti, ezért Alexios kezébe veszi a dolgokat és elkezd hírnevet szerezni magának. Kiderül, hogy az ókori görög világ tele van egymással versengő zsoldosokkal. Amikor sok bűn (gyilkosság, lopás) van már a rovásunkon, a helyi pénzemberek felbérelnek zsoldosokat, hogy öljenek meg minket. Persze, ez fordítva is elsülhet, és akkor lépkedünk felfelé a zsoldos ranglétrán – és nagyon jó cuccokat tudunk szerezni. Ez egy cselekmény-szál a játékban. A küldetések teljesítése közben találkozik Barnabas-szal, aki a küldetések során felajánlja hajóját, az Adrestiát és szolgálatait Alexios számára, és akivel onnantól kezdve együtt hajóznak (az egyik cselekmény-szál éppen ez, a hajó fejlesztése, hadnagyok toborzása, tengeri küldetések végrehajtása).

Elhagyva Kephallonia szigetét Alexios Messarába utazik, hogy megöljön egy spártai tábornokot. Tudni kell, hogy éppen egész Hellas-t beborítja Spárta és Athén háborúja (másik cselekmény-szál). Ahhoz, hogy a tábornok közelébe tudjon férkőzni, segítenie kell a spártai hadseregnek legyőzni a helyi athéni haderőt. Miután ez sikerült, találkozik Alexios Spárta Farkasával, akiről kiderül, hogy valójában Nikolaos, az ő apja. Illetve az is kiderül, hogy nem az apja, hanem csak nevelőapja. De többet nem tudunk meg ekkor még a családi felmenőkről, Alexios-nak az anyjával kell beszélnie erről.
Viszont Alexios elgondolkodik, hogy vajon miért akarták megöletni vele a saját apját. Kis nyomozás után kiderült, hogy a megbízója egy szektának, a Cult of Kosmos-nak a tagja. Ez, ha jól számolom, már a negyedik cselekmény-szál. Kiderül, hogy a szekta mozgatja a szálakat Görögország-szerte, kényszerítik az orákulumokat, hogy hamis jóslatokat adjanak az embereknek, ezzel elősegítve a terveik megvalósulását. Ráadásul ki akarják irtani Alexios családját. Hősünk ezért megesküszik, hogy felszámolja a szektát. Ami persze nem könnyű, ugyanis a szektások kiléte nem ismert, személyüket felfedni csak a fő küldetés során, valamint mellékNem elég, hogy Alexios egy világuralomra törő szektával találja szemben magát, de döbbenetes felfedezést is tesz: a szekta egyik hadvezére és hatékony fegyvere nem más, mint halottnak hitt húga, Kassandra (aki Deimos néven fut már).

A szektások vadászata közben rábukkan Andros szigetén egy helyre, amit még az ember előtti, ősi civilizáció épített. A bejáratot Leonidász lándzsája nyitja. Kiderült, hogy az épület gyomrában, a szektásoktól szerzett kis töredékeket felhasználva, egyre erősebbé tudja tenni a lándzsáját is (újabb cselekményszállal találkozunk). Itt kerülünk kapcsolatba először a játékban az ősi civilizációval.
A kalandozások közben megismeri Krétán az Arénát, ahol sorra legyőzve az egyre nehezebb ellenfeleket végül bajnok lehet (bár ezt fő szálnak közel sem mondanám, de mindenképpen cselekményszál).
Édesanyja keresése közben Alexios elvetődik Athénba is és Periklész és Kleon között zajló hatalmi harc közepében találja magát. Ezúttal az athéniaknak segít kicsit a várost fenyegető spártai haderő ellenében, közben olyan legendás alakokkal találkozik, mint Szókratész, Hérodotosz, Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész, Arisztotelész, Hippokratész, vagy éppen Alkibiadész. Hosszas kutatások után kiderül, hogy édesanyja, miután elmenekült Spártából, magával vitte Kassandrát Korinthoszba, aki azonban beteg lett és egy, a szektához tartozó papnő azt mondta, hogy meghalt. Myrrine nehezen tudta feldolgozni lánya halálát, ezért elhagyta Korinthoszt, kicsit kalózkodott, majd Naxosz szigetén letelepedett és át is vette az irányítást a sziget felett. Itt talál rá Alexios és eldöntik, hazamennek Spártába.
Közben viszont elmondja, merre keresse Alexios az édesapját. Théra szigetére vetődik Alexios a keresés közben és a romvárosban talál egy ősi ajtót. Bemegy, és az ősök által épített monumentális épületben találkozik az igazi apjával, az addigra több, mint száz éves Püthagorasszal. Mint kiderült, édesapja Hermész isten pálcája miatt tudott ilyen sokáig élni. Az is kiderült, hogy érzelmek nem nagyon fűzik sem Myrrine-hez, sem pedig Alexios-hoz, a hőst „létre kellett hoznia”. Aztán az is kiderül, hogy mi is az az ősi barlang: Atlantisz kapuja. Ahhoz, hogy a kaput le lehessen zárni és a Cult of Kosmos ne férhessen hozzá, Alexios-nak le kell győznie négy mitologikus lényt. Először egy szfinxet (nála elég csak jól válaszolni a kérdésekre), majd a Minotaurus-t, a Küklopszot és a Meduszát. (Ez már a hatodik cselekményszál a fő sztori mellett.)

Tehát Alexios és Myrrine visszautaznak Spártában, ahol finoman szólva sem fogadják őket tárt karokkal. A két király két feladat teljesítéséhez köti a spártai állampolgárság visszaszerzését, egyrészt Alexios-nak meg kell nyernie egy háborút Beotia ellen, másrészt el kell vinnie egy harcost az Olimpiára. A második feladat teljesítése közben persze lehetett tudni, hogy végül csak Alexios-nak kell megküzdenie a babérkoszorúért, persze így is lett, a kissé részeges és egyébként is elég ostoba spártai bajnok az olimpiai város kikötőjében megbotlott, a tengerbe esett és megfulladt. A küldetések teljesítése közben kiderül, hogy az egyik spártai király a szekta tagja. Visszatérvén Spártában Alexios meg is vádolja, majd meg is öli a királyt, végül vissza is kapják a polgári rangjukat.
Happy end még közel sincs, hiszen Alexios a családegyesítés mellett határozott, így még Deimos/Kassandrát vissza kell hódítania. Ennek érdekében viszont ismét Athénba kell utaznia, ahol már Kleon és a Cult of Kosmos az úr. Kleon halálát követően pedig visszaáll a rend, és a család egyesülni tud és az Odüsszeia a végéhez érkezik.

Mindezek mellett, ahogy az már az elmúlt AC címekben is előfordult, vannak olyan feladatok, amik egy kis agymunkát igényelnek. Általában körülírnak egy helyet, amit szépen meg kell keresni és ott találunk valamit. Az Odyssey-ben, jártunkban-keltünkben találunk kőtáblákat, és azokon vannak kicsit homályos utalásokat arra, hogy hol és mit találhatunk.