Bloodshot

★★★★★☆☆☆☆☆

(Bloodshot – 2020)

Úgy tűnik, rossz szériában vagyok, már ami a filmválasztást illeti. A harmatgyenge Sonic után sikerült beválasztanom az idei év egyik legnagyobb dobásának predesztinált Bloodshotot. Lévén képregény-adaptáció, én is eléggé vártam és – már sokadszor – hibát követtem el azzal, hogy nagy reményeket fűztem egy bemutatóhoz.

jottás: IGN Hungary

Hát, hogy nem volt nagy dobás, az finoman szólva is kedves ferdítés. Az alapsztori nem lenne egyáltalán rossz – SPOILERVESZÉLY – a bevetés közben elhunyt katona nanorobotokkal felturbózva és masszívan manipulálva kábé halhatatlan lesz és mindenkit kinyír megrendelésre, majd rájön, hogy rendesen átvágták. Szóval ez még úgy rendben is lenne. De a kivitelezés … hát az pocsék, sajnos nem tudok erre jobb jelzőt. Eleve, lássuk be, Van Diesel már nem mai csirke, én kicsit öregnek éreztem ehhez a szerephez. A film “jócsaja” Eiza González tényleg egy szépség, de az általa megformált karakter teljesen hiteltelen volt. Ez az állítás pedig nagyjából az összes többi szereplőre is igaz, még a Guy Pearce – akit egyébként eléggé kedvelek – által megformázott főgonosz is. Az egyetlen jó karakter (és jelenet) a filmben Toby Kebbell nevéhez fűzőik, ez lenne az:

Mindent együttvéve voltak szépen kivitelezett, látványos jelenetek – például a budapesti Alagútban felvett jelenet – de az egyébként úgy vélem, a rendkívül erős alapanyagnak számító történetből nagyon nem sikerült valami igazán jót kihozni. Felettébb nagy csalódás volt, hogy egy ilyen sztoriból egy ilyen gyenge filmet sikerült csak kreálni. Kizárólag a látványelemek miatt éri el nálam az 5 csillagot.
Ahogy látom, a közösségi vélemények sem sokban tértnek el az én értékelésemtől. Az IMDB-n 5.7-es értékelésnél tart a film, míg Metacritic-en 44%-nál.

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close