Call of Duty: Black Ops – Cold War

★★★★★★★★☆☆

Sosem voltam túl ügyes az FPS (first person shooter) játékokban… sőt. Ebből következik, hogy ezekben a játékokban sikerélményem sem volt, így túl nagy élvezetet sem nyújtott soha. Ezért aztán ezt a témát eléggé elengedtem.

Korábban, még a Ubisoft nagy sikere, a Tom Clancy’s Rainbow Six®: Vegas volt az, amivel viszonylag sokat játszottam – 2007-ben talán. Azzal egész jó sikerélményeim voltak, ugyanis a legalacsonyabb fokozaton elég komoly aim assist (célzásrásegítés) volt beépítve. Ráadásul az volt az első olyan lövöldözős játék (legalábbis, amivel találkoztam), ami már multiplayer volt – igaz, a story mode-ban AI volt a két társ – és csapatban kellett dolgozni. Nagyon tetszett, nagyon élveztem a játékot, próbáltam kimaxolni mindent képességet, de ahogy emeltem volna a nehézségi fokot, akkor máris jöttek a “pofonok”. Mindenesetre elég sok órát beletettem annak idején.

Aztán következett számomra az Activision kiadó Call of Duty® sorozata. Még a CoD: Modern Warfare-rel játszottam egészen sokat Zsolt barátommal, több-kevesebb (inkább utóbbival), majd 2010-ben a Black Ops volt az első CoD, amit megvettem magamnak. És ez a cím volt az, ami több évre (nagyjából egy évtizedre) eltántorított az FPS játékoktól. Nem mintha a történet ne lett volna nagyon izgalmas, hidegháború a ’60-as években, titkos CIA-küldetések, stb. Viszont kiütközött, hogy mennyire nagyon béna vagyok ezekben a játékokban. Az a helyzet, hogy a story mode első tíz percén sem sikerült keresztül verekednem magam, a legalacsonyabb nehézségi fokozaton is folyamatosan meghaltam. Úgyhogy egy tíz-tizenöt nekifutás és némi dühroham után úgy döntöttem, elengedem a dolgot.

Sok évnyi kihagyás után a sógorom és a Fortnite hozta vissza számomra a lövöldözős játékokat, előtt elsősorban az autós-, a sport- és a kalandjátékok kötöttek le. Sógorom Playstationnel rendelkezik, én Xbox-os vagyok, ezért kerestünk egy olyan játékot, amit cross-platform is tudunk játszani. Így esett a választás a Fortnite-ra. Persze abban is nagyon béna voltam eleinte, de kezdtem egészen belejönni. Aztán kihozta az Activision az ingyenes Call of Duty®: Warzone címet. Erről a játékról korábban már írtam pár mondatot. Egy nagyon ötletes, nagyon jó játék, folyamatos fejlődési és fejlesztési lehetőséggel. Egyetlen gondom volt vele – és ez is a bénaságomból fakad -, hogy ha hamar kilőnek, akkor unalmassá tud válni a játék. Warzone-os “karrierem” eddigi csúcspontja talán az volt, amikor négy fős csapattal harcoltunk és valami érthetetlen okból kifolyólag én vezettem a helikoptert – long story short: rövidúton az egész egységünket kinyírtam.

Több hónapnyi warzone-ozás után egyszer sógorommal beszélgettünk, és megemlítette, hogy ő megvette a Black Ops Cold War címet, hogy az milyen jó, és pláne azért is szuper, mert össze van olvasztva valamelyest a Warzone-nal. Különös szerencse, hogy mikor hazaértem és megnéztem az Xbox Store-ban, hogy mi is ez tulajdonképpen, akkor láttam, hogy még néhány percig villám-leárazás van. Úgy döntöttem, ezt jelnek vehetem, más sem kellett, gyorsan meg is vettem. Először a campaign mode-ot csináltam végig, hogy gyakoroljak egy kicsit. Természetesen a legalacsonyabb fokozaton, egy kis aim assissttal, hogy legyen sikerélményem. A történet egészen jó, bár itt is volt egy olyan pont, ahol muszáj volt YouTube-on keresnem egy végigjátszást, mert elakadtam. Viszont egy kicsit rövidnek találtam a story mode-ot, és kicsit befejezetlennek (jó, nyilván kell helyet hagyni a folytatásnak is). A látvány és a hangulat azonban egészen fantasztikusra sikerült. Nagyon élveztem minden percét. Najó, ez nem igaz, van egy része a campaign-nek, ami baromira idegesítő – de nem spoilerezek.

Miután a story mode-ot kivégeztem – sőt, volt egy-két küldetés, amit többször is megcsináltam a különböző végkimenetelekkel járó ajándékok miatt -, elkezdtem a kipróbálni a multiplayer üzemmódot. Bár a képességeim mit sem javultak – talán egy egész kicsit kevésbé voltam/vagyok már ügyetlen -, ennek ellenére a játékmódok sokkal nagyobb élvezetet nyújtanak. Ugyanis, ha lelőnek, azonnal respawnolsz és folytathatod a csatározást. Persze mostmár, hogy kicsit azért csak fejlődök, kezdek odafigyelni a Kill/Death Ratiora (azaz annak arányára, hogy mennyiszer ölnek meg és én mennyiszer ölök), de még így is sokkal szórakoztatóbb és intenzívebb így a játék. Ráadásul csomó pálya van, számos játékmóddal. Én általában úgy multizom, hogy véletlenszerűre állítom a játékmódot, így egy pillanatra sem lesz unalmas, minden más pálya, más feladatok. A Warzone-hoz képest az is pluszt jelent, hogy mindig automatikusan sorsol be a két fél soraiban és ezáltal két kedvenc operátorod bőrébe (NATO és Varsói Egyezmény) is be tudsz bújni. Tehát ha az egyik körben mondjuk a CIA harcol a Spetsnaz ellen, akkor ha a CIA oldalára dob be a gép, akkor a NATO-s kedvenc karaktereddel játszol, ha a Spetsnaz oldalára, akkor pedig a varsói karaktereddel. Ráadásul a karakterekre folyamatosan új skineket lehet megnyitni (és persze venni). Az is nagy előny szerintem a Warzone-hoz képest, hogy minden csata előtt kiválaszthatod, hogy melyik loadouttal dolgozol. Azaz nem az történik, hogy egy pisztollyal a kezedben kezded a játékot és ha szerencsés vagy, akkor jó fegyvereket találsz, addig, amíg nem tudod lehívni a loadoutot (ahogy ez a Warzone-ban van), hanem rögtön a kedvenc felszereléseddel vágsz neki a dolognak. Persze akkor, amikor még nem igazán ismertem a pályákat és a játékmódokat, volt, hogy teljesen rossz loadoutot választottam, és mivel ment közben ezen változtatni már nem lehet, így eléggé el volt szúrva az a csatám. De amikor már megértettem, hogy mi hogy működik, akkor eléggé jól lehet ezt kihasználni. Főleg mondjuk a fegyverek felfejlesztésénél. (Bár nem játszom vészesen sokat, a Season 2 megjelentését követően alig két hét alatt maximumra fejlesztettem az egyik új fegyvert.)

Mindent együttvéve nagyon tetszik a játék. Sokkal-sokkal jobban, mint amennyire a Warzone – pedig úgy gondolom, az is egy rémek és úttörő dolog. Ha a story mode egy kicsit jobban bejött volna, akkor tuti, hogy 9 vagy 10 csillagot kap. (Hozzáteszem, a legtöbb oldalon rendesen lehúzták a játékot és jó esetben is középszerűnek titulálták… nekem azért tetszik.)