Mióta 2015 elején belecsöppentem a szekszárdi közösségbe és közeli kapcsolatba kerültem nemcsak a borfogyasztás, de a borkészítés világával is, nagy álmom volt, hogy egyszer meglátogassam a kaliforniai Napa Valley-t.
Az idei nyaralásunk során ezt a tételt is kihúzhattam a bakancslistámról.
Aki esetleg nem hallott volna még róla, a Napa Valley az USA egyik legnagyobb, de mindenképpen a legismertebb és legelismertebb bortermelő vidéke. Nagyjából 18000 hektáron, 400 kisebb-nagyobb borászat termeszti a szőlőt és készíti a borait. A környék leginkább a világszinten is elismert minőségű cabernet sauvignon boráról híres, de nagy tételben készül még chardonnay, merlot és sauvignon blanc is a Mayacamas- és a Vaca-hegységek ölelésében.
Nagyjából véletlenszerűen, és elsősorban a Booking.com reviewjai (valamint a ChatGPT ajánlásai) alapján úgy döntöttünk, hogy a Castello di Amorosa borászatot látogatjuk meg. Egyrészt tényleg jó értékeléseket kapott a hely, másrészt pedig nagyon menő, középkori jellegű kastélyban várja a borászat a vendégeket.
A Castello di Amorosa a Napa Valley északi vége felé található, festői, abszolút Toszkánát idéző környezetben. Mindenfelé szőlődombokat láttunk, olaj- és ciprusfák szegélyezte utakon jutottunk oda. Maga a borászat is olasz gyökerekkel rendelkezik. Az olasz bevándorló Vittorio Sattui alapította még 1885-ben (St. Helena Wine Cellars néven), majd az alkoholtilalom során, 1920-ban be kellett zárnia a borászatnak. Hosszú időn keresztül nem is nyitottak meg újra, egészen addig, míg Vittorio Sattui dédunokája, Dario Sattui 1975-ben, Európából visszatérve ismét elkezdte felvirágoztatni dédapja pincészetét.
Maga a kastély egy 14. századi toszkán kastélyok inspirációja alapján épült 1993-ban. És egészen lenyűgöző. Valójában nem egy kastély lemásolásaként készült, hanem a toszkán (főleg a Siena környéki) kastélyok adta ihlet nyomán épült. A tervezés és a kivitelezés során nagyon figyeltek arra, hogy a korabeli kastélyok legfőbb jellegzetességeit magában hordozza, kezdve a díszes, zászlókkal és címerpajzsokkal díszített fogadóteremtől a kastély alatt több szintnyi mélységben megbúvó kínzókamráig.
A mai formájában a Castello di Amorosa első szintjén a vendégek számára, iszogatás céljából kialakított asztalok, székek és bárpultok találhatók minden teremben és az udvaron is. Illetve a kastély szélén találhatók a hatalmas fermentáló tartályok. Az alsóbb szinteken pedig a bortrezorok és a hordókban tárolt borok találhatók, valamint egy nagy kóstoló pince is.
2020-ban hatalmas csapás érte a pincészetet, ugyanis egy (Kaliforniában egyébként egyáltalán nem ritka) bozóttűzben megsemmisült nem csak a szőlő egy jókora hányada, de maga a kastély épülete is elképesztően komoly károkat szenvedett el. A tűzkár nyomait egy 20 millió dollár költségvetésű renoválás során sikerült eltüntetni, egyedül az elpusztult torony romjait hagyták meg – többek között azért is, mert így még autentikusabbnak néz ki az épület.
Persze az elpusztult szőlő is hatalmas pénzügyi csapást jelentett a Sattui család és a Castello di Amorosa borászat számára. Vezetőnk, Lorenzo (aki egyébként Sienából származott, történészként, borászként és sommelierként dolgozik a kastélynál) elmondta, hogy az új szőlő a telepítést követően 3-5 évig nem igazán terem jó szőlőt. A Castello di Amorosában is 2023-ban gyártottak újra kifejezetten jó bort. Majd 2024-ben – véleményük szerint – még jobbat … és Lorenzo szent meggyőződése, hogy a 2025-ös bor még a korábbiakat is túlszárnyalja.
A borkóstolást és a kastélylátogatást rögtön úgy kezdtük, hogy onnantól kezdve kiemelt figyelmet szentelt nekünk Lorenzo. Ugyanis nem csak hogy mi voltunk a csoportban az egyetlen olyan pár, akik Európából érkeztek, hanem mi voltunk az egyetlenek, akik nem az édes borokat szerettük, hanem kifejezetten a szárazat. Onnantól kezdve egyből megvolt az összhang az idegenvezetőnkkel (főleg, miután kiderült, hogy az én kedvenc borfajtám is az, amit ő a legjobban szeret) és külön hozta nekünk a kóstolásnál a borokat (többet is, mint amennyit a program szerint hoznia kellett volna). Ráadásul jót beszélgettünk a magyar borokról és természetesen promótáltam neki a szekszárdi borvidéket – meg is ígérte, hogy egyszer mindenképpen ellátogat oda.
A kóstolás során egyébként egészen remek pinot bianco és egy (számomra) kevésbé remek chardonnay fehérborral kezdtünk, majd egy pinot noir, egy sangiovese és két cabernet sauvignon vörösbor következett. A borkóstolást pedig egy olyan tétellel zártuk, ami nem is volt a kóstolási listán, Lorenzo hozott nekünk egy pohárral a pincészet egyik flagship borából, a 2018-as La Castellana borból (ez egy száraz cuvée, ami merlot, sangiovese és cabernet sauvignon társításával készült).
Bár nem tartom magam valami nagy borszakértőnek, így nem is minősíteném, hogy mennyire jó borokat ittunk – egyszerűen annyit állítok, hogy nekem nagyon ízlettek a boraik. Gyönyörű színe és textúrája volt mindegyiknek és nagyon kellemes ízük. (A chardonnay-t alapvetően nem szeretem, így az nem csoda, hogy nem volt a kedvenceim között.)
A borászat exkluzivitását egyébként az is erősíti, hogy a termékeiket nem lehet kiskereskedelemben kapni, csak közvetlenül a pincészettől lehet megrendelni. Ez nyilvánvalóan nekünk nem a legjobb hír, hiszen maximum igen magas szállítási költség mellett tudunk otthonra rendelni borokat, de ha az USA területén laknék, akkor biztos vagyok benne, hogy élnék a lehetőséggel – főleg, hogy különféle membership programok nyomán ingyen szállítást is lehet igényelni.
Összességében nagyon tetszett a hely, az épület, a pincék, a borok, a lelkesedés. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki arra jár.
Amikor a kaliforniai borvidékről van szó, szinte automatikusan a Napa Valley kerül előtérbe és kicsit háttérbe szorítja a szomszédos völgyet, Sonoma Valley-t. Bár utóbbin csak keresztülautóztunk, de úgy gondolom, mindenképpen érdemes szót ejteni erről a környékről is. Ugyanis pontosan ugyanolyan szép, mint a Napa Valley. Gyönyörű, Toszkánát idéző táj, rengeteg szőlővel, rusztikus borászattal. Csodaszép kis hely.
Ráadásul a szállásunk a völgy központjának számító Sonomában volt. Sonoma egy nyugodt, kedves kis város képét mutatta, elképesztően barátságos emberekkel, széles utcákkal, kis házakkal, nagy terekkel. Aznapi szállásunk, a Cinnamon Bear Creekside Inn is egy nagyon barátságos, apró kis családi fogadó volt (talán 3 vagy 4 szobával), kedves házigazdával. Jó volt ott lenni.
Sződy Ferenc 